Mi fán terem a fenntartható városépítészet?

Avagy hogyan definiálható a fenntarthatóság városi/városépítészeti léptékben és mi dolga a várostervezőknek, ha fenntarthatóságra törekszenek.

Nehéz eldönteni, hogy mi folyik többet a csapból: a zöld, az öko vagy a fenntartható címkével ellátott termékek/szolgáltatások/tervek sora. Lassan annyi mindent nevezünk már fenntarthatónak, hogy sokszor már a szó hallatán is, önkéntelenül szkeptikus mosoly húzódik az arcunkra. Nem tudom, hogy ennek az az oka, hogy az esetek többségében olyan dolgokat próbálnak eladni ezekkel a szavakkal, amik még gondolat szintjén sem fenntarthatóak vagy pusztán csak azért, mert pontosan nem is sejtjük mitől lehet az az adott dolog, a maga szintjén fenntartható. Valószínűleg már elég sokan találkoztak a fenntartható fejlődés fogalmával, avagy ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket" ( Egyesült Nemzetek Szervezetének 1987-es Brundtland-jelentése szerint).  A 21. század elején  a városok népessége magasabb mint valaha, a GHO adatai szerint 2010-ben a Föld népességének több mint fele élt városokban, míg 100 évvel ezelőtt csupán 20%-uk (összehasonlításképpen Magyarországon ez az arányszám 68,3% volt 2010-ben). A növekvő embertömeg többet és többet fogyaszt, egyre inkább szennyezi a környezetét, miköz ben életformája minden eddiginél több energiát és nyersanyag felhasználást követel meg. Ez az amit minden nap hallunk a TV-ben, olvasunk a neten és hallgatunk reggel a rádióban. Jó eséllyel még egy épület szintjén meg tudjuk mondani hellyel-közzel, hogy az mitől lesz fenntartható,  vagy legalábbis van valami elképzelésünk róla, pár tippünk arról, hogyan használjuk fel benne kevesebb energiát, milyen anyagokat építsünk bele, de vajon mit jelent a fenntarthatóság egy-egy városrész szintjén, idézőjelek nélkül....

 A tisztán látás kedvért először nem ártana tisztázni, hogy a napjainkban a várostervezés milyen feladatokkal néz szembe, és maguk a várostervezők hogyan határozzák meg tevékenységüket. Általában a "várostervezést" az építészeti, a településgazdálkodási, a tájépítészeti és a mérnöki tervezés egységének tekintik, amely alapvetően a fizikai környezet alakítására irányul. Az amerikai és európai urban design terminológiája erősen eltér. Míg előbbi erősen a társadalmi változásokra koncentrál, figyelmen kívül hagyva a formát, az anyaghasználatot, a városi tipológiát; addig az utóbbi erősen technológia orientált és semmibe veszi a szociológiai és kulturális tényezőket (Hatuka 2007).  Nem egységes tehát a nézőpont még magáról a várostervezésről sem és minden témában dolgozó a saját szájízének megfelelően csiszolja feladatait. Ebből következően nyilvánvalóan azzal kapcsolatban sincs egyetértés, mitől lenne egy városrész fenntartható és ezügyben kinek mi mindent kellene tennie.

Ebben a bejegyzésben Douglas Farr gondolatai mentén szeretnék a témáról írni, hiszen szempontjai közel állnak a kutatásom alapfelvetéseihez. Sustainable Urbanism , Urban design with nature tanulmányában a következőképpen definiálta a fenntartható városrészeket: olyan magas teljesítményű épületállománnyal és infrastruktúra hálózattal rendelkező városrészek, melyek bejárhatóak és tömegközlekedéssel ellátottak. Ezentúl alapvető kritériumnak fogalmazza meg a sűrűséget és a természeti környezethez való elérhetőséget.
Elsőként vegyük a sűrűséget.  Farr meghatározása szerint  18-19 lakás hektáranként  mindenképpen szükséges ahhoz, hogy gazdaságosan ki lehessen építeni a tömegközlekedést, a 37 lakás/hektár sűrűség elérésekor pedig már a felszíni kötött pályás rendszer, 54 lakás/hektár arányszám mellett már a metróhálózat működése és kiépítése is lehet hatékony. Ilyen szempontból tehát a budapesti belváros tökéletesen megfelel a fenntarthatósági követelménynek, hiszen a V., VI., VII., VIII., IX.  kerület lakás/hektár sűrűsége 2011-ben a következő volt: sorban 74.52, 111.65, 176.77, 62.56, 31.52 (Szabó 2011). Érdemes lenne azonban ezeket az arányszámokat a laksűrűséggel is összevetni, hiszen ha csak a budapesti belvárost tekintjük, hamar kiderül, hogy az említett kerületekben egy lakásban átlagosan 2 ember sem lakik.

Forrás: A pesti belváros tömbjeinek sűrűsége (Szabó Árpád 2011)

Farr továbbá azt is kiemeli, hogy fenntartható városrészek kialakításakor törekedni kell olyan zónák kialakítására, ahol a lakhelyek és munkahelyek aránya 1:1. Azt hiszem nem szorul sok magyarázatra, hogy a lakhelyek és a munkahelyek közelsége miért tesz egy városrészt bejárhatóvá, a közlekedést hatékonyabbá.
Szempontrendszerében fontos helyen szerepel a biofília, vagyis az élet szeretete. Farr értelmezése szerint a fenntarthatóság városi léptékében fontos tényező, hogy az emberek milyen könnyen tudják elérni a természetet. Például az a szennyvízhálózat, amely tápanyagokat von ki a vízből növények termesztéséhez, elősegíti, hogy kevesebb vegyszer rakódjon le a csatornában. De beszélhetnénk akár az élelmiszerek helyi előállításáról, illetve a lokális szintű hulladékgazdálkodásról is (pl. komposztálás), melyek szorosan kapcsolódnak a biofíliához.
Természetesen szinte megkerülhetetlen, hogy ha fenntarthatóságáról van szó, akkor ne említsük meg az épületek energiahatékonyságát, értve ezalatt a passzív (tájolás, kompakt tömegalakítás, kevés lehűlő felület) és az aktív (gépészeti rendszerek hatékonysága, megújuló energiák használat stb.) megoldásokat. Ezentúl szót ejt az infrastruktúra jó teljesítményéről, vagyis a jól kiépített esővízgyűjtő hálózatról, az úthálózat jó kiépítettségéről, közműhálózat hatékonyságáról, valamint a város- és tájépítészeti elemek jelenlétéről.
Farr alapvetően öt dolgot emel ki kisebb lakóterületek fenntarthatóságával kapcsolatban:
1. beazonosítható a terület központja és a határai
2. gyalog bejárható, ez körülbelül 16-81 hektárt jelent (kb. egy átlagos városi tömb 8-16 hektár)
3. vegyes használatú, vagyis vannak munkahelyek, szolgáltatást nyújtó területek, lakóhelyek, bevásárló helyek a területen belül (ilyen szempontból a Budapest belváros igen kedvező képet mutat)
4. egységes úthálózat, másképpen fogalmazva sok kereszteződés egy-egy utcán belül (a tömbök kerületet maximálisan 450m határozza meg), hogy minél többféleképpen el lehessen jutni a célállomásra
5. közös használatú területek jelenléte, ami lehet park, játszótér, ahol a lakók találkozhatnak
Az öt kiemelt szemponton túl megemlíti továbbá az autómentes tömböket (olyan lakótömbök, melyekben nem engedélyezett az utcában való parkolás), az autómegosztó programokat, a kiskereskedelmek jelenlétét és az adott tömegközlekedés hatékonyságára irányuló törekvéseket, mint a fenntarthatóság könyökfáit.
Ezek az értékek a városrészek fenntarthatóságát elsősorban a fizikai környezet és energiahatékonyság szempontjából vizsgálják, ugyanakkor érdemes lehet egy olyan rendszert is tanulmányozni, melynek középpontjában az emberek jóléte, a társadalom fejlődése áll. De ezt majd csak egy másik bejegyzésben.